Nem az anyaság nehéz (na jó néha az is tud az lenni).
A legtöbb édesanya imádja a gyerekeivel töltött önfeledt pillanatokat, amikor nem kell rohanni.
De akkor mi a nehéz? A sok szereppel, feladattal járó bűvészkedés.
Normális, hogy ennek hatására elfáradsz?
Persze!

De nézzük már meg a social felületeket, ha előkerül egy ilyen téma, hány olyan komment érkezik, hogy na itt a nagy feminizmus eredménye, foglalkoznál a gyerekkel inkább karrier helyett...
Hányszor van az, hogy egy férfinak (és ez nem egy apákat ostorozó cikk) beszólnak, ha fáradt? Láttunk már ilyet? Én nagyon elvétve.

Lenne két megjegyzésem.

A mai világban egy emberre támaszkodni anyagi tekintetben elég sok rizikót rejt, így a nő dolgozik. És halkan merem csak megjegyezni, néhány nő rosszul viseli, ha eltartottnak kell éreznie magát.
Kettő, ha te úgy döntesz, hogy szeretnél anya lenni, akkor miért is kellene bűntudatot érezned, mert te karrierre is vágysz? Mert mondjuk olyan hivatásod van, amit imádsz, ettől leszel teljes, ettől van jól a lelked.
Minden döntés a miénk nőké, ez tény, de legyen már megengedett, hogy néha el lehet fáradni nekünk is. Sőt néha beszélhessünk már erről, ne kelljen utána ezt hallgatni, hogy te akartad, miért nem így csinálod, mit panaszkodsz.

Fogjuk végre fel, igen a nő tud szülni, igen nagy részben a nő marad vele otthon, igen anya 0-24-es műszakot vállal a szülés pillanatától, és igen anya imádja a gyerekét, de anya is ember. Anyának is lehetnek vágyai, akár karrier tervei. És anya felett is néha összecsapnak a hullámok, és úgy elege lesz mindenből.
Hagyd az anyát beszélni. Ne gyere a kéretlen tanáccsal, ne gyere a megvető pillantással, ne gyere a te akartad és a nem bántásból mondom, de mondatokkal....
A nőknek elvileg ugyanazok a jogaik, hiszen nesze nekünk feminizmus, mégis itt lebeg még felettünk, hogy az anya örüljön, hogy anya lehet, és legyen hálás, és legyen csend.

Ne legyen csend, mert akkor a csend végén ott a sok kiégett, depressziós, nőként elveszett anya.
Nem az önsajnálatra biztatok senkit, hanem az érzések kibeszélésére. Mert nekünk anyáknak szembe kell néznünk a nehéz érzésekkel is, meg kell tanulnunk letenni az önostorozást, és el kell fogadnunk, hogy lehetünk sérülékenyek, és beszélhetünk.
Ne ítélj, ne bánts, ne tudd jobban. Ha segíteni akarsz kérdezz, és hagyd az édesanyát beszélni.